Idén nem vezettem naplót – legalábbis itt az interneten nem. Egy füzetbe azért írosgattam feljegyzéseket. Sajnos a tavalyi évet rosszul zártam: kevés figyelmet fordítottam az atkairtásra (vártam egy szublimálót Svájcból, későn érkezett, hibás is volt, mire megjött a pótlás már nem sokat ért, és maga az eszköz sem vált be…). Ráadásul későn etettem télre – valójában nem volt sok értelme-, és persze megvolt az “eredmény”: az atkától legyengült és lefedetlen tápláléktól roskadozó családokat az élelmesebb, erősebb családok rendre kirabolták….
2022-ben újra indultam. Áprilisban vettem két -krajnainak mondott- erős családot Újszentmargita Tukáról. Hamarosan meg lehetett osztani őket így mindjárt lett négy családom – az új családok egy debreceni anyanevelőtől kaptak két szintén krajnainak mondott anyát. Azért írom, hogy “krajnainak mondott” mert attól tartok, a tiszta vérű krajnai-pannon nemzetség nem igen van már velünk “köszönhetően” az össze-vissza kereszteződéseknek… Tehát a Lazutin féle elveknek ebben nem tudtam megfelelni (csak helyi rassz használata!).
A családok szépen erősödtek, újabb és újabb kereteket igényeltek, “szerencsére” tavalyról maradt bőven… Egy család hátra került az árnyékosabb erdei részre, ez lett a legerősebb, bár egy másik, a napnak erősen kitett család lett a második, rajtuk kívül még két viszonylag gyengécske családdal teleltem be. Most nem hanyagoltam el az atkairtást, sikerült egy remek akkumulátoros ProVap szublimálót vennem, ez igazán jól muzsikált, hullottak is az atkák rendesen (csináltam egy 5 alkalmas sorozat kezelést).
Lazutin elveinek megfelelően csak ősszel, szeptember végén szüreteltem, kevés, de csodálatosan finom, sűrű méz lett az eredmény, összegyűjtve az egész nyár összes virágának minden ízét, a Nap aranyát. A méheknek bőven hagytam telelésre és jövő tavaszra tartalékot. Ki-ki megyek a méhesbe télen is, figyelgetem a kaptárokat, minden rendben van e. A méhek csendesen zsongva várják a jövő tavasz új napját, az új virágokat – velem együtt.