Napjaink anyag és haszonelvű világában üdítő színfoltot jelentenek a költő és gondolkodó Weiner Sennyey Tibor méhésztársunk írásai. Ezt a megközelítést mindig is hiányoltam a hazai méhész-életből. Rudolf Steiner vagy sokkal gyakorlatiasabban, de ebből a szemléletből mégis sokat megőrizve Fjodor Lazutin írásaiból sugárzik át ez a szellemiség, ami arról tanúskodik, hogy a méhek mint a Nap gyermekei, a fény leányai, a virágok hírnökei és barátai más megközelítést érdemelnek, mint ami manapság szokásos. Velük könnyebben megérthető a letűnt korok szellemisége, ahogy Satish Kumar filozófus mondta, és angolról nehéz lefordítani “the ceremonial poetry of life” (tükörfordításban: az élet szertartásos költőisége). Még egy mai kommerciális méhész is megtanulja: a méhekkel nem lehet sietni, velük összhangban kell lenni a természet rendjével, nagy ritmusaival. Ők a saját törvényeik, a természet rejtélyes sugallatai alapján építik fel társadalmukat és élik mindennapi életüket. A méhésznek igazi alázattal kell követni ezt, minden erőszakos beavatkozás megbosszulja magát. Én egyre inkább elfogadom azok elveit, akik azt mondják: a méhek jobban tudják mint mi, legfeljebb elleshetünk tőlük némi bölcsességet, és a legnagyobb tisztelettel elkérhetünk tőlük egy kevés többlet mézet. (Nagyon szépen megfogalmazza ezt pl. John Butler, érdemes megnézni -a lényeg 6.40-től- a Youtube-on: Lessons from beekeeping).
Ajánlom mindenkinek Weiner Sennyey Tibor írásait a Méhészet című újságban, és mivel szerencsére elérhetőek már az interneten is, a Magyar Mezőgazdaságban.